takarék csoport

Túl a maximumon: sajátos klubba került Magyarország a lakásárak emelkedésében

Túl a maximumon: sajátos klubba került Magyarország a lakásárak emelkedésében

Lassult a hazai lakásárak emelkedése - derül ki a Takarék Csoport indexéből. A drágulás mértéke európai összevetésben már csak az ötödik legmagasabb volt 2017 első három negyedévében, míg egy évvel korábban még Magyarország állt az élen. A budapesti lakások ára jóval nagyobb mértékben ment feljebb, mint a vidékieké, ami megfelel az általános európai trendeknek. Ez a különbség alapvetően annak tudható be, hogy az árakra jelentősen hat a város vagy az adott városrész fejlődése, a közlekedési lehetőségek, valamint egyéb speciális tényezők, például a vízpartok vagy az egyetemek közelsége.

Újabb öt mozgó bankfiókot indít el a Takarék Csoport

Sikerrel zárult a Takarék Csoport négy keréken guruló bankjának a tesztelése Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. A következő hónapokban ezért újabb öt, mozgó bankfióknak kialakított és ATM-mel felszerelt Takarék-busz áll üzembe további öt megyében (Veszprém, Fejér, Pest, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok) - közölte a Takarék Csoport.

Pár év múlva már úgy fogunk befektetni, mintha filmet néznénk vagy zenét hallgatnánk

Zajlik a negyedik ipari forradalom a korábban érintetlen pénzügyi szektorban is; a bankok kenyerére pályáznak a fintechcégek mellett az olyan tech-óriások, mint az Amazon vagy a Facebook. Utóbbiak hatalmas ügyfélbázissal rendelkeznek, ráadásul nem túlzás azt mondani, hogy sokszor jobban ismerik a felhasználóik igényeit, mint ők maguk. A versenyből az ügyfelek persze csak jól járnak majd: hamarosan széles körben is elterjedhetnek az egyszerű, átlátható és "szexi" befektetési alkalmazások, melyek segítségével olyan könnyű lesz egy komplett befektetési portfóliót megvenni, mint egy Netflix-sorozatot elindítani. A Dorsum befektetői klubján mindezen kívül szó volt a tőkepiacok kilátásairól és a privátbanki generációváltásról is.

Suppan: 20 éve nem volt ilyen jó bőrben a magyar gazdaság

Annyi hazai és külföldi felfelé mutató gazdasági kockázatot tudunk azonosítani, hogy abszolút benne van a pakliban idénre egy 5-5,5%-os GDP-növekedés is, de egyelőre 4,2%-ról csak 4,5%-ra emeltük az előrejelzésünket, és már ezzel is optimistábbak vagyunk a piaci konszenzusnál - jelezte a Takarék Csoport első negyedévi makrogazdasági helyzetet és a kilátásokat összefoglaló sajtótájékoztatóján Suppan Gergely. A bank vezető elemzője szerint így Magyarország abszolút a régióval együtt tud nőni idén és várhatóan jövőre is, az egyetlen lényeges visszahúzó tényező a növekedésre a munkaerőhiány lehet. Ez viszont meglátása szerint abban segíthet, hogy tartósan lehet gyorsabb a növekedés.

Néhány hét múlva 12 takarékszövetkezet marad Magyarországon

Január 1-jétől 12 hasonló méretű és fiókszámú takarékszövetkezet marad az országban, amelyek jól lefednek egy-egy régiót - erősítette meg Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója az mfor.hu-nak. Rövid távon nem terveznek radikális fiókszámcsökkentést, az FHB korábban tervezett tőzsdei kivezetéséről pedig nem esett szó az interjúban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.